Lehet, hogy még nagyon korai efféle mérleget megvonni, de az iPhone 14 modellek előtt a jelek szerint nincs kikövezett út az átütő sikerhez. Sőt: az első jelentés szerint a mini modellek leváltása kifejezetten kudarcra van ítélve
Szerző(k): Szabó M. IstvánPiacra kerülésének első napjától hazánkban is megvásárolhatók a nemrég bemutatott Apple-termékek, egyes eszközök már most péntektől mások a következő 1-3 hétben jelennek meg - jelentette be Gyarmati Csaba, az iSTYLE regionális igazgatója.
Szerző(k): Szász PéterA Vodafone ügyfelek már vihetik az új iPhone készülékeket, egy félmillió forintot érdemes rászánni a beruházásra
Szerző(k): Rácz GergőMiközben spanyolok milliói küzdenek az emelkedő energia-, élelmiszer- és üzemanyagárakkal, valamint a megélhetési költségek növekedésével, a spanyol kormány engedélyezte, hogy 1,23 millió eurót költsenek mobiltelefonokra, táblagépekre és laptopokra a közigazgatásban - írja a The Local.
Szerző(k): Szász PéterBár az Apple hivatalosan hátat fordított az orosz piacnak, Putyin ipari és kereskedelmi minisztere szerint semmi akadálya annak, hogy az orosz fogyasztók is hozzájussanak az új csúcsmodellekhez.
Szerző(k): Nagy MartinA gyenge forint egészen paradox helyzetet hozott itthon az iPhone-ok árazásánál. Amíg a korábbi években megérte várni, hogy az új modellek megjelenésével csökkenjen a régiek ára és akkor vásárolni, most megfordult a helyzet. A régi készülék drágább ma, mint az újabb volt tegnap.
Szerző(k): Szász PéterSzeptemberben jön az iPhone 14, ami ugyanannyiba fog kerülni, mint az elődje, viszont kevés meglepetést tartogat. A Pro és a Pro Max változattal viszont a gyártó tényleg nagyot lépett előre, új kameraszigetet, bivalyerős teljesítményt és izgalmas dizájnt kínál.
Szerző(k): Nagy MartinJön az iPhone 14 és az iPhone 14 Max. Az új modellek egyik újdonsága az asztrofotózás lehet, a termékbemutató a „Far out” címet kapta.
Szerző(k): Vámosi Ágoston